Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riport-Kárászy Szilvia

 Zenék, gondolatok, álmok, szalonok ideje



A régi, letűnt korok irodalmi és művészeti szalonjai, különleges hangulataikkal, ízeikkel, illataikkal, mára teljesen eltűntek – hiába is keressük őket? Kárászy Szilvia zongoraművésznő rácáfol erre. A művésznő, aki már a gondolataival is teremt, egy napon megvalósította az egyik nagy álmát: a szüleitől örökölt lakásban megnyitotta a Gundel-díjasösszművészeti szalonját. Itt beszélgettünk művészetekről, zenéről, és álmokról, gondolatokról, teremtésről, és arról, mi végre van itt és most az ember. 

Egy különös világ fogad a budapesti Pozsonyi úton. Egy szalon, aminek varázsos hangulata van. Ahol azokon az estéken, amikor a művészeté a főszerep, minden más odakinn ragad. Ilyenkor csak a gyertya lángja lobban, és hallani a csöndet. Érezni, hogy a leghátsó sorban is megtalálja egymást ember és a gondolat. Szilvia a szalonban fogad, ott van körülötte minden: a fekete hangversenyzongora, a szülőktől örökölt bútorok, és körbeölelik őt a régi emlékeket őrző falak. A lélek lassan elcsendesedik, a zajos világ ráncai elsimulnak, és az embert megérinti valami finom nyugalom. 

A Szalonok ideje 

Azt hihetnénk, a régi szalonok meghitt hangulatai már rég, a tizenkilencedik századdal együtt, elmúltak. Erre itt ülünk Kárászy Szilviával a huszonegyedik század modern korában, itt van a zongorája, a régi pohárszekrény, a gyönyörű csillárok és réz gyertyatartók. Bár most nincs előadás, sem irodalmi felolvasóest, mégis tökéletesen érezni a különleges, francia miliő hangulatát. Szinte hallom Edit Piafot rekedtes hangján énekelni, és látom Szilviát játszani: előbb forte, aztán pianóba vált a dallam. 

Hogyan jött a gondolat: szalont nyitni Budapest belvárosában? 

Előbb csak zártkörű estéket szerettem volna rendezni, ahol a barátainkkal együtt zenélünk, élünk a művészetnek, irodalomnak, és élvezzük a beszélgetéseket. Elkezdtem helyet keresni, s mivel nem találtam, eszembe jutott a szüleimtől örökölt belvárosi lakás. Itt nőttem fel, itt értek olyan élmények, mint az első szerelem, az első zenei sikerek. Ha ezek a falak mesélni tudnának (néz körbe nevetve, és én követem a pillantását.)... A zongora édesapám életre szóló ajándéka, a csillárok is családi örökség, ez az asztal pedig itt: ez alatt bujkáltam kislánykoromban, és amikor bevertem a fejem, akkor bizony a szüleim már tudták, nőni kezdett a lányuk. Egy idő után azonban az estélyeink, műsoraink egyre több ember érdeklődését felkeltették, és megnyitottuk az ajtónkat a nyilvánosság előtt. 

Bizonyára hamar megkedvelték a szalont, hisz meghitt hangulatú, franciásan elegáns, kifinomult és ízléses itt minden. 

A Szalon elnyerte a Gundel Művészeti Díjat. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, s hihetetlenül boldog voltam, amikor Szinetár Miklóstól átvehettem. Ebben a Szalonban benne van minden, ami én vagyok: az egész művészetem. Vagyis a teljesség felé való törekvésem, hogy a zene mellett más, vizuális művészetekben is kiéljem a kreativitásom, így ez egyfajta alkotótermem is. Festegetek is, vannak képeim. De a szalon legfőbb üzenete mégis az, hogy alkalmat és lehetőséget teremtsünk a találkozásokra egy meghitt hangulatú kulturális-művészeti program keretén belül. Ezen kívül teret adjunk a fiatal tehetségeknek a kibontakozásra. Költők, írók, zenészek, szobrászok találkozóhelyévé váltunk. Estjeinknek olyan hangulatuk van, mintha tényleg visszaröppentünk volna a múlt század elejére – legyen szó szalonestről, komolyzenei koncertről, vagy kiállítás-megnyitóról, felolvasóestről, könyvbemutatóról. A súlypontot arra helyezzük, hogy emelkedettséget jelentsen a léleknek. Például Vásáry Tamással beszélgethetünk akár hajnali háromig is, egy kis pezsgő vagy finom bor mellett. 


A Gondolatok ideje 

Azt mondta: „Benne van minden, ami én vagyok”. Kicsoda Kárászy Szilvia igazán, azon kívül, hogy zongoraművész, szalontulajdonos, és Tahi Tóth László színész felesége? 

Még a pályám elején, amikor ugyanezt a kérdést feltették nekem, nem igazán tudtam megfogalmazni a választ, még magamnak sem. Ez 1993-ban volt, amikor Németországból visszajöttem. Szerettem Freiburgot, ahol zenét tanultam. Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Boldog évek voltak. Szerettem a Dunánál elmélkedni, ilyenkor mindig azt éreztem, hogy a szívem szeretete onnét folyik ide Budapestre a folyóval együtt. Mostanra sikerült a választ megtalálnom. Van múltam, amit egy sakkjátékhoz hasonlítanék. Ennek a játéknak a lényege a lépésekben rejlik. Előre lépés: még nem tudom, mit hoz ez számomra. Visszafelé lépés: már tudom. Így visszanézve az életem sakktáblájára, már látom a korábbi lépéseim jelentőségét. Miért éppen akkor, ott és úgy történtek a dolgok, ahogyan. És találkozások, szerelmek. Csodálatos szövevény az életünk. És mekkora csoda az, hogy itt vagyunk! Hogy messziről jöttem, de itt vagyok. Most, és nem holnap, és nem azután. Gyakran úgy érzem magam, mint a Nap. És körülöttem a bolygóim: a zene, a festés, a harangjáték, a szalon. Egy egész univerzum, amiben igyekszem a harmóniára törekedni. 


A kérdésemre, hogy hisz-e az ezotériában, a művésznő igennel válaszol. És hisz a sorsszerűségben és a teremtésben is. Már régóta foglalkoztatja, mi végre jött az ember, és mi végre van itt éppen most? Vallja, hogy lélekként a messziségből jövünk, s halálunkig tart az út. Majd egy újabb életet, újabb utat kezdünk valahol. Ez a jelen mágiája. 

Már a gondolat pillanatában jövőt teremtek – mondja. – Az ember folyton egy teremtésfolyamat része. Megfogja a gondolatot és valósággá formálja. Az alkotó művészember érzi ezt a legjobban. Van ebben misztikum, érzem. És törvényszerűség is: például a zenében. Mert milyen nagy dolog kell ahhoz, hogy egyes hangok egymásutánja egybecsengjen, s ezekből összeálljon egy kész zenei mű. Miért éppen az a hang? Ide illő ez a gyönyörű idézet: „Az égben vannak olyan termek, amelyek csak a dal hangjára nyílnak meg.” 

Az álmok ideje 

Mit üzen az embereknek e rohanó századelőn? 

Bátorság, Szabadság, és Álmok. Ez a három nagyon fontos. Az első: merjük megélni az életet, önmagunkat! Merjünk bátran lépni, ha úgy érezzük, menni kell valami új után! A második: szabadon lélegezni, élni, alkotni. Korlátok között nem megy, legalábbis nekem nem. Skorpió a napjegyem. (Nevet.) Nehéz jegy, jól tudom. Örökös harcban állok magammal legbelül. És végül az ÁLMOK – így, csupa nagybetűvel. Senki ne féljen valóra váltani az álmait! Mert fontosak. Az „ITT” és a „MOST” nagyon fontos két szó. Itt és most kell nagyot álmodni, de reális álmokat, s nem utópiát. Észrevenni a jelent, s megélni azt minden illékony pillanatával. Örülni az eső illatának, ami a nyárban gőzölgő aszfaltra hull, vagy a frissen nyírt fűének, illatos virágénak. Mindig szerettem valamit, és azt addig szerettem, míg az maga nem jött elém. Ilyenkor nagy a tűzijáték belül. Táguló világban élünk, ahol a teremtés még nem fejeződött be. Mi magunk is benne vagyunk ebben a teremtésfolyamatban. Nem szabad elfelejteni: minden egyedül rajtunk múlik! Hogy megalázottak, vesztesek, de az is hogy győztesek vagy kifosztottak leszünk. 



„Az isten gondolatait szeretném megismerni, a többi részletkérdés” Albert Einstein 
 
 
Foto: Ferenczy Kriszta      Forrás: Az eredeti riport a www.baratno.com oldalon olvasható