Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tamás, valami más - Tamás pincészet Csopak

                                                                         Tamás, valami más

  és egy pohár jóféle bor a csopaki hegyoldalról

 „Boraink a nyugodt, ráérős órák bora, ahogy észrevétlenül vezeti át a kóstolót a rajongók táborába.”

 

tamaspiknik01.jpg

Szőlő lugasok, tőkesorok hosszan: szikrázó, napsütötte nyárban, ködös novemberi délutánban, hótakaró leple alatt – a szépség mindig ugyanaz. Piros pöttyös kendőben és kékszalagos szalmakalapban idősebb pár fogad, kezükben pohárral - benne mézszínű a bor - és mosollyal az arcukon.  Azzal az igazi, arcon szétterülő mosollyal, ahogyan a földet szerető és tisztelő ember örülni tud.  Ez teszi a szőlőtőkét gazdagon termővé, és a bort zamatossá. A városból jött ember a föld fölé guggol, két markába fogja azt, érzi az apró göröngyöket, és a föld szagát.

 Van ilyen? Léteznek még „ráérős órák? – kérdezem a csopaki Tamás Ervin szőlősgazdát. Kérdésemre csak bólogat, majd arról mesél, hogy reggel, amikor fogja a kávéscsészéjét, felsétál a ház mögötti domboldalon a padra, elcsendesül benne minden. Látja maga felett a madár röptét, és ismerősként üdvözli. Vagy amikor este kezébe egy borospohárral kiáll a lugasok elé, megtelepedik lelkében a csend. Hát mik ezek vajon, ha nem a napnak nyugalmas percei?

 A kézműves bor titka

 Nem unalmas itt az élet, kérdezhetné egy városi?

Ha az unalmat jelent, hogy az ember ki tudja kapcsolni a mobilját, be tudja zárni maga mögött az ajtót, akkor unalmas. Ám én ezt nyugalomnak nevezném inkább. Egy nagyvároshoz szokott ember azt mondja: nincs itt semmi. Akkor én erre azt válaszolom: a lényeg az, az ember hová teszi az egyensúlyt az életében.

Tamás pincészet - családi borászat, a borkészítés több mint kétszáz éves múltjával, hagyományával.

Manapság kevés olyan hely van, ahol a család tagjai maguk dolgozzák, művelik a szőlőt. A tulajdonos kimegy, veszekszik egy sort, hogy miért így, vagy úgy megy a munka. Nem is találkozik magával a földdel, mint ahogy a szőlő igazi arcát sem ismeri. Mi azonban meg akarjuk élni a munka minden részét. Szükségünk van erre ahhoz, hogy igazán jó kézműves bort tudjunk készíteni. Hagyományos kosaras prés, fahordó, természetesség, és csak a család. Nekünk nincsenek „holland vendégmunkásaink”. A szüleim és én vagyunk a munkások.

Kézműves bor?

A bornak meg kell adni az időt: érlelődnie kell. Igazat mond a közmondás: a jó bor soká érik! A vörösborainknál a szürettől számítva kettő és fél, a fehérnél kettő év a hordóban érlelésre szánt idő. A 2007-es szüret eredménye most került a palackba. Nem a gyors pénzforgalom a tét. A felturbósított – úgy nevezett reduktív - borok erős illatesszenciával rendelkeznek, s rögtön a palack felbontása után már megmutatkoznak. A Tamás bor ezzel ellentétben csak fél óra múlva adja oda magát. A gasztronómiában, lehet ez nem igazán jó. De! Ha egy-két óra hosszat tartó, kellemes beszélgetés mellé más értéket akarnak a bort kedvelők, azok számára ajánlott a mi borunk. Ennyi idő alatt kezd kibontakozni, és megmutatni a titkait.

Szeretnék én is bepillantást nyerni ebbe a titokba…

Salvador Dali, a híres spanyol festő mondta egyszer: „Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkot.” A vegyészek felbonthatják a bort alkotóelemeire, de a legfontosabbat ők sem tudják: hogyan olvadnak össze az illatok, a zamatok, savak egy szavakkal leírhatatlan harmóniába. A számtalan alkotóelem olyan, mint egy száztagú szimfonikus zenekar, ahol mind a száz zenész művésze a saját hangszerének, mégis végtelen alázattal alárendelik magukat az összhangnak, mert a mű magasrendű mondanivalóját csak így közvetíthetik. Hogy soha nem felejthető, katartikus élményt nyújt-e a zenekar, vagy tucat élményt, amit udvariasan megtapsol az ember, s utána elfelejt, az természetesen  függ a karmestertől, tehát a vincellértől is, nemcsak a szaktudástól, tapasztalattól, hanem elsősorban az odaadástól. Ez a titka!

   

tamasolaszrizling01.jpg

                          Tamás, valami más!

Tamás, valami más! Mitől ez a másság?

Környezetvédelem- nagy hangsúlyt fektetve rá. Természetesség: a hordóink fából vannak, ahogy azt már az őseink is használták a bor érlelésére, tárolására. Nincs csillogó-villogó fém, sem más, modernnek nevezett technika. 150 éves a pincénk. Amíg a reduktív bor könnyű, addig a mi boraink nehezek, hosszú hordós érleléssel.

Boraitok díjat is nyertek!

Több évjáratunkat választották már a „100 legjobb magyar bor” közé. Bátran elmondhatjuk, hogy ezek a fehérborok az ország legjobb borai közé tartoznak.

Melyik borfajtátok indul a 2009- év legjobb magyar bora versenyen?

Az Eposz fehérborunk.

Eposz? Honnan ez a különleges névadás?

Apukámtól. Mert ez a bor hosszú, sokrétű, mint az eposz.

A házba jövet, és odakinn a tőkék közt is több helyen láttam a logótokat: rigó.

Feketerigó – Turdus Merula. Itt költött az udvarunkban. Annyira hozzá nőtt az apámhoz, hogy ha ő kötött a tőkék közt, mindig ott volt a közelében. Mint egy hűséges eb, közelebb és közelebb ugrált hozzá. Aztán már a kalapjára is felszállt. Ezért is. És még valami másért: szabadság, nyugalom, harmónia, együtt ember és a természet. Így vált az üzenetünké, a hitvallásunkká. Mert megtehetjük: nincs nyomás rajtunk, kényszer nélkül tudunk dolgozni. Ez értéket hoz magával.

                        Fotodesignerből szőlősgazda

Németországból hazajöttél, hogy átvedd a családi vállalkozást. Hogy van ez mégis? Rögtön a bölcsőben beleszületik az ember, vagy beletanul lassan?

Is-is! De inkább megörökli a földet, aztán meg tanulja művelni. Ellesi szépen sorban a részleteket. A szüleim vettek itt Csopakon egy 150 éves házat, amihez szőlő is tartozott. 15 évig voltam külföldön, majd visszatértem. Közben persze hazajártam, így részt vettem mindig is a munkákban, de igazán akkor lettem”szőlősgazdává”, amikor végleg hazajöttem. Azóta 3 hektárnyi területre bővültünk. Van abban valami szépség, amikor metsz az ember, aztán meg-megáll, és visszanéz. Látja, négy sor megvan már. Felméri a csodát: állnak a tőkék, sorakoznak rendre, mint a gárdahadnagyok.                                                                                                                      

tamasszolokek_03.jpg

Hogyan fogalmaznád meg nekem a jó bort?

Egy jó női fotómodell és a jó feleség – az egyik pár órára kell, a másik egy életre. Az igazi bor és a mű közt ennyi a különbség. Más jelenti az értéket! A két bortípust nehéz összehasonlítani. Mindkettőnek helye van a Nap alatt. De számomra az egyik kevesebb értéket ad vissza. A mi borainknak is megvan a helye a világban.

Említetted az édesapádat...

Tamás Jenő, író. A föld és a bor szeretete mellett még sok minden másra is megtanított.

Például?

 Látni és láttatni a világot, a maga szépségeivel, nagyszerűségében. Hogy ahhoz, hogy a maga minőségében értékeld az élet dolgait, mint a jó borhoz is, idő kell. És még valami: nyugalom, összhang, lecsendesülés. Nincs hová rohanni. Azt kérdezted az elején, nem unalmas–e itt az élet? Felettem az ég, alattam a föld, középen vagyok én. Mi kell még?

 Valóban- nézek körbe, majd tekintetem visszatér Tamás Ervinre, a fiatal szőlősgazdára a Balaton mellől.   

 

Forrás: Az eredeti cikk a Magyar Hang magazinban jelent meg.          

Fotó: Tamás Ervin

tamaspince_02.jpg

 

 

 

tamaspince_030.jpg

 

 

tamasborok_01.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.